Malaga Városi Tanács
Kihívás
A projekt legnagyobb kihívását az okozta, hogy a Tanács összes szolgáltatására oda kellett figyelnünk annak érdekében hogy a különböző részlegek irányításának problémáját, összehangolását megoldjuk. Így a jelentős időveszteség kiküszöbölhető, ami nagy könnyebbséget jelent a városlakók és az dolgozók számára is.
Paraméterek
- 494 munkahely
- 48 vezetői iroda
- 7 recepció
Partner
Építész: Luís Machuca Santa-Cruz
A megvalósítás története
A Haworth szállította és szerelte a teljes berendezéslt Malaga új központjának. 2007 márciusában közel 500 munkahely került átadásra.
Malaga Városi Tanácsának új központja 2 épületből áll, amelyeket összekapcsoltak és egy perforált alumínium szerkezettel burkoltak. Mindezt azért oldották meg így, hogy a szolgáltatások az épületen belül hatékonyan működjenek. Ehhez járul hozzá a Haworth berendezés, amely elősegíti a folyamatosan összehangolt munkát.
A kivitelezés felelősei, akiknek a vezetője Luís Machuca Santa-Cruz volt, a Haworth számos termékcsaládjából választottak. Leghangsúlyosabb a Mario Ruíz spanyol designer által tervezett K22 kollekció, amelyből 494 munkahelyet és tárgyalóasztalokat állítottak össze.
Ezek mellett több, mint 1600 Hugo szekrényt helyeztek el az épületben, az iratszekrények a KMF termékcsaládból származnak, a dolgozói székeknek pedig a System 39-es széket választották. 270 darab System 55-ös vendégszéket is rendeltek.
A recepció és várakozó részeket a K-net Classic bútorokkal rendezték be 7 különböző méretben. A paravánok üvegből készültek, bükk felső elemmel. 48 vezetői munkahely került átadásra, amelyekben vezetői munkahelyeket és tárgyaló asztalokat helyeztünk el 2 fajta speciális bükk felületű Hugo szekrénnyel.
Végül ejtsünk szót a felsővezetői bútorokról, amelyeknek az a_con asztalokat és szekrényeket, valamint az s_con székeket választották a legreprezentatívabb irodákba.